[Ez a cikk már olvasható volt volt a lapon. További cikkek, leírások a jobb oldali "9/11/01 válsághelyzet" és az "Évfordulók, cikkek" menüpontban.]

"Mint mindig, 7:15 körül érkeztem meg reggel. Nem emlékszem a hőmérsékletre, de az az ősz szokatlanul melegen kezdődött, és aznap is nagyon kellemes volt az időjárás" - kezdte visszaemlékezését Brian Clark a PBS amerikai közszolgálati tévén sugárzott műsornak adott interjújában. A férfi a Euro Brokers nevű cég egyik menedzsereként dolgozott a World Trade Center déli tornyának 84. emeletén. Azon kevesek egyike volt, akik annak ellenére túlélték a merényletet, hogy a repülőgép becsapódása feletti szinteken tartózkodtak az épületben.

"Megittam a reggeli kávémat, és végeztem a szokásos feladatokat. Nem emlékszem semmilyen rendkívüli eseményre egészen 8:46-ig, amikor egy hatalmas puffanásszerű hangot hallottam. Külön irodám volt, az asztalom az ajtó felé nézett, én pedig háttal ültem az ablaknak. Nem éreztem semmiféle rezgést, de ott volt ez a hang, ez a robbanás vagy puffanás. A lámpák egy pillanatra zümmögni kezdtek. Hirtelen vakító fény jelent meg, azonnal hátrafordultam, és csak azt láttam, hogy mindent betöltenek a lángok."

"Mintha lángoló konfettit szórtak volna"

Brian Clark először azt hitte, hogy az ő épületükben, felettük néhány szinttel történhetett robbanás. Mivel a Euro Brokersnél egyike volt annak a nyolc-tíz embernek, akik önként jelentkeztek tűzvédelmi felelősnek, az irodájában volt egy síp és egy zseblámpa. Ezeket megfogta, felugrott az asztalától, és elkezdte kiabálni, hogy mindenki azonnal hagyja el az épületet. Közben hátranézett, és látta, hogy a lángok már eltűntek, a levegőben rengeteg lángra kapott papírlap lebegett. "Mintha lángoló konfettit szórtak volna a levegőbe. Nagyon furcsa látvány volt" - emlékezett vissza.

Kirohant az irodájából, és felszólított mindenkit, hogy induljanak el, mert a toronyban robbanás történt. Ekkor még mindig nem volt sejtése sem arról, mi történt pontosan: hogy nem a déli, hanem az északi torony volt az, amely lángba borult. A nagy pénzintézeteknek dolgozó Euro Brokers irodájában azonban egymás mellett sorakoztak a tévékészülékek, amelyeket rendszerint üzleti híreket adó csatornákra hangoltak. Ezek a tévéadók mind megszakították szokásos műsorukat, és közölték a legfontosabb hírt: egy repülőgép nekicsapódott a World Trade Center északi tornyának.

"Most már tudtuk, hogy az egyes tornyot érte kár, úgyhogy a kicsit megnyugodtunk az evakuálást illetően. Ekkor azonban már sokan elrohantak, és elindultak lefelé a lépcsőn. Ennek persze utólag már örül az ember, de akkor azt gondoltam, talán mégse kell elhagyni az épületet." Brian ezután felhívta feleségét, és elmondta neki, mi történt. "Nyugodj meg, kapcsold be a tévét, folyamatosan jönnek a hírek" - tette hozzá.

"Az épület biztonságos"

A tűzvédelmi gyakorlatokon az épületben dolgozók hozzászoktak, hogy először elkezdenek villogni a figyelmeztető lámpák, megszólal a szirénázáshoz hasonló hangot kiadó jelzőrendszer, majd a hangosbemondón keresztül elmondják a teendőket. Ugyanez történt aznap reggel is. Nagyjából öt perccel kilenc óra előtt hangzott el a kikötői hatóság felhívása. "A kettes épület biztonságos. Nem szükséges kiüríteni. Akik már elindultak, azok visszatérhetnek az irodájukba. Ismétlem, a kettes számú épület biztonságos..." - Brian elmondása szerint így hangzott a hatóság közleménye. Az emberek ennek hatására megnyugodtak, bár természetesen tovább aggódtak a másik épületben történtek miatt.

"Az északi fal ablakaiból látni lehetett a lángokat és a füstöt, és azt, hogy emberek ugrottak ki az épületből. Ezt csak mások elmondásából tudom, mert én magam nem bírtam odamenni az ablakhoz. Nem akartam, hogy ez a kép beégjen az agyamba, és örökké hálás is leszek, hogy nem mentem oda." Brian átment az épület nyugati oldalára, és ott beszélgetett két-három emberrel, amikor 9:03-kor a kettes toronyba is becsapódott egy repülőgép valahol a 78.-79.- 80. emelet környékén.

"Úristen, el fogunk dőlni"

"A lámpák kialudtak, de mivel az ablaknál álltunk, ezért volt napfény. Megint hallottam ezt a puffanásszerű valamit, ezt a tűz és lángok nélküli robbanást. Nagyon furcsa érzés volt. A mennyezet darabokra szakadt. A plafont burkoló elemek, kábelek, a légkondicionáló alkatrészei, hangfalak, mind-mind leszakadtak. Úgy éreztem, még a járólapok is feljöttek, illetve elmozdultak. Az ajtókeretek egy része is kiszakadt a helyéről. Nagyjából 7-10 másodpercig az épület megingott. A kilengés egy irányba történt, így arra gondoltam: 'Úristen, el fogunk dőlni'. Korábban szeles napokon előfordult már, hogy az épület egy kicsit kilengett. Ehhez hozzászoktunk, egy idő után már észre se vettük. Most tehát úgy 7-10 másodpercig tartott mindez, de aztán a torony visszaállt, és nem folytatódott a kilengés."

Brian elmondása szerint ekkor már azonnal tudta, terrorcselekmény történt. Amikor az egyes toronyba becsapódott a repülő, még megfordult a fejében, hogy egy pilóta hibája okozta, vagy hogy a géppel volt valami gond. Amikor azonban az ő épületük is megrázkódott, akkor - mondta utólag - azonnal összerakta a kettőt, és azt gondolta magában: ez terrorizmus.

"Tudtuk, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Szerencsére nálam volt a zseblámpa. Bekapcsoltam, és elindultunk kifelé a szobából. Azt a helyiséget nem feketítette be a füst, inkább fehér volt a portól. Hihetetlenül poros és koszos volt minden, ahogy mentünk ki a szobából a plafonról lehullott törmelékeken keresztül." Brian és a többiek három lépcsőház közül választhattak, és nem tudhatták, hogy melyiken érdemes elindulni. Szerencséjük volt, az A jelű lépcső mellett döntöttek, amely a legtávolabb volt az épület azon részétől, ahova becsapódott a repülő.

"Azt mondta, úgy húztam ki, mint Superman"

Briannel együtt heten indultak el. Három szintet mentek lefelé, amikor találkoztak egy nagydarab nővel és egy vékonyabb férfival, akik a 80.-ról indultak el, és a felső emeletekre tartottak. A nő azt mondta, ne menjenek le, mert tiszta füst minden és lángol az épület. Éppen azon gondolkoztak, mit tegyenek, mikor Clark meghallotta, hogy valaki dörömböl, és segítségért kiabál. Egyik kollégájával, Ron DiFrancescóval elindultak, hogy kihozzák. Mindez a 81. emeleten történt, ahol teljes volt a sötétség, így megint jól jött Brian zseblámpája. A segítségért kiabáló férfinak először a kezét látták meg, amint integetett a törmelékek alól.

Ekkor már Ron egyre nehezebben bírt a füstöt. Volt nála egy táska, azt próbálta az arca elé tenni, de persze nem sokat segített. Brian azonban - maga sem tudta megmagyarázni, miért - viszonylag normálisan tudott lélegezni. Elkezdte leszedni a törmelékeket a segítségért kiabáló férfiról, - mint kiderült, Stanley Praimnath-nak hívták és a Fuji Banknál dolgozott - de egy idő után már nem tudott többet kiemelni. Szólt a férfinak, hogy próbáljon meg kiugrani, de elsőre nem sikerült.

"Mondtam neki: gyerünk, meg kell csinálnod, ez az egyetlen lehetőség! Megint benyúltam, Stanley felugrott, és elkaptam a gallérjánál vagy a vállánál, már nem is tudom, pontosan hol. Később azt mondta, úgy húztam ki őt, mint Superman. Nem emlékszem rá, hogy rendkívüli erőm lett volna, de ő azt mondta, tényleg így történt. Kihúztam, majd egymásra borulva elestünk." Visszamentek a lépcsőhöz, de a többiek már nem voltak ott, megfogadták a nő tanácsát, és elindultak felfelé. Brian nem tudja, mi történt velük, valószínűleg mind meghaltak.

"José, ő már nagyfiú, ki tud jutni"

Ők ketten viszont elindultak az alsóbb szintekre. Az első öt emeleten vágtak át a legnehezebben, mert sok helyen a burkolat teljesen leszakadt a falról, és akadályozta a haladást. Sötét volt, a tűzvédelmi rendszer beindult, és ugyan nem működött rendesen, de azért spriccelte a vizet. A 74. szint környékén már egész normális körülmények voltak. Égtek a lámpák, és viszonylag friss volt a levegő is. A 68. emeleten találkoztak egy férfival, aki felfelé tartott. José Marrerónak hívták, és a Euro Brokers biztonsági osztályánál dolgozott. Azért indult el a felső szintekre, mert a walkie-talkieján hallotta, hogy egy férfi - egyike azoknak, akik Briannel együtt elindultak lefelé, de aztán meggondolták magukat - segítséget kért. Brian megpróbálta lebeszélni Josét, hogy felmenjen. "José, ő már nagyfiú, ki tud jönni magától is. Durva helyeken jöttünk keresztül, hogy idáig eljussunk. Gyere inkább tovább velünk lefelé" - mondta neki, de ő hajthatatlan volt.

Brian és Stanley a 44. emeleten bementek az irodahelyiségekbe, és találkoztak egy biztonsági őrrel, aki egy súlyos fejsérüléseket szenvedett férfin próbált segíteni. Az őr telefonja nem működött, ezért megkérte Brianékat, hogy amint telefonálni tudnak, hívjanak segítséget. Haladtak tovább a lefelé a lépcsőn, nem találkoztak senkivel útközben. A 31. emeleten bementek valakinek az irodájába, ahol működtek a telefonok. Ekkor már közel egy és negyed óra telt el, mióta a második repülőgép becsapódott a déli toronyba. Clark először felhívta a feleségét, hogy megnyugtassa, majd tárcsázta a 911-es segélyhívó számot, és bejelentést tett arról, hogy a 44. emeleten egy fejsérüléses férfinak segítségre van szüksége.

"De ezzel vége lett"

Michael Bloomberg (Polgármester) MR. & MRS. Bush, George Pataky (NY kormányzó) és Rudy Giulliani (volt Polgármester)

Briannek és Stanleynek eszébe sem jutott ekkor, hogy az épület összedőlhet. Nem is próbáltak sietni. "Hé, ne menjünk túl gyorsan. Utálnám, ha eltörne bokám, és még vagy harminc emeletet kell gyalogolnunk" - szólt oda Brian - visszaemlékezése szerint - társának. Az utolsó szinteken sem találkoztak senkivel, sem más menekülővel, sem tűzoltókkal. Végül lejutottak a földszintre, és az egyik mozgólépcső - amely egyébként áram híján nem működött - alján egy nő elmagyarázta, merre érdemes menniük. Közeledve a kijárathoz már több rendőrrel és tűzoltóval is találkoztak. "Nem éreztem pánikot. Úgy tűnt, mindenki végzi a dolgát. Itt már voltak mások is, akik menekültek az épületből. De nem futott senki, és nem volt tömeg sem" - idézte fel Brian a toronyban töltött utolsó perceket.

A kijáratnál rendőrök és tűzoltók álltak. Egyikük odaszólt Briannek és Stanley-nek: "Hé, emberek, ha át akartok menni a Liberty Streeten, jobb lesz, ha vigyáztok. Törmelékek esnek le föntről." Brian kilesett az ajtón, majd miután nem látott semmit zuhanni, Stanley-vel átrohantak a teljesen kihalt úton.

Kijutottak tehát a toronyból, ami alig öt perccel később összedőlt. "Szörnyű érzés volt. Az egész menekülésünk borzasztó volt, de legalább gondolhattunk arra, hogy még van esélyük az embereknek. De ezzel vége lett. Csak bámultunk elborzadva, nem is értettük pontosan, mi történik" - emlékezett vissza Brian. Ő szerencsés volt, még aznap sikerült is hazajutnia az egyébként lezárt városrészből családjához. Otthon rokonok, barátok várták, és napokig csörgött a telefon. Hívták külföldi barátai, keresték újságírók és munkatársainak családtagjai. 61 kollégáját veszítette el, azóta a cég által létrehozott segélyalap vezetésével a hozzátartozóknak, az özvegyeknek, a félárván maradt gyerekeknek próbál segíteni.