„New York” Nemzetközi Utazó Fotókiállítás
Petya - Forrás: www.kultport.hu 2006.04.04. 14:59
Révész Tamás, Pulitzer Emlékdíjas fotográfus 2004-ben, Tokióban mutatta be először „New York” című, 62 fekete-fehér képből álló kiállítását, amelyet mind a látogatók, mind a kritika óriási elismeréssel fogadott. Révész egyedi, sokszor lírai megközelítése elkerüli a közhelyeket, és így ízelítőt kap a néző a város hétköznapi életéről. A budapesti kiállítás fővédnöke Göncz Árpád, volt köztársasági elnök lesz.
Révész Tamás, fotográfus és designer, 1946-ban született Budapesten, 1997 óta New Yorkban él. „Szerencsésnek érzem magam, hogy otthon vagyok mind Magyarországon, mind Amerikában és így valamilyen módon mindkét ország hozzájárul az alkotásaimhoz”. Howard Baker Japán amerikai nagykövete a tokiói megnyitón így nyilatkozott: „Révész úr érzelmileg már erősen New Yorkhoz kötődik, ezért tudja nagyszerűen megragadni a város lelkét és lüktetését képein. Természetesen a technika is fantasztikus.” A budapesti kiállítást követő években New York következő testvérvárosaiban mutatják majd be a kiállítást: Peking, Kairó, Jeruzsálem, Johannesburg, London, Madrid, Róma és Santa Domingo.
Révész Tamás pályája során számos különböző témájú és művészi megfogalmazásában is eltérő fotóesszét készített. Ezeknél gyakran lehetetlennek tűnő célkitűzés volt az, hogy valaha a közönség számára ismertté váljanak, Révész mégis fontosnak érezte elkészíteni őket. Fotói minden esetben saját véleményét, állásfoglalását tükrözik az ábrázolt témával kapcsolatban, nem pusztán egy esemény, egy történés riporteri hűségű megjelenítései. A felszín helyett a mélység, a különböző dolgok mögött rejlő háttér, mögöttes tartalom érdekli igazán. Témaválasztásaiban egyfajta szociális érzékenység vezeti, kompozíciói a vizuálisan felfogható jelek segítségével érzelmeket, szubjektív állásfoglalásokat sugallnak és ezek a mögöttes felfedezések adják a képek igazi értékét.
A „New York” sorozatot három éven át készítette. Látásmódjában a különböző építészeti elemek határozott síkjai és vonalai szinte éreztetik a város lüktetését, dinamikáját, melyekben ötvöződik az architektonikus és a dokumentarista fotográfia. A vízszintesek a függőlegesekkel, a fény az árnyékkal, az élő az élettelennel, a beton az növényi organizmussal kerül állandó kapcsolatba. Az óriási tornyok és az egy ritmusra épülő hidak rengetegében pedig eltörpül az élő, alkotó ember, aki mindezt létrehozta.
Eredet környezet: http://www.kultport.hu/hirek.php?hir_id=01102
|